Reggel kómás fejjel keltem fel az ágyamból, és szembe kellett szállnom azzal a tudattal: ma suli. Semmi kedvem nem volt hozzá, de most nem akarok lógni, ami elég furcsa. Majd tán holnap, vagy azután.
Lassan elkészültem, felvettem a kedvenc összeállításomat.:
Na jó, nem ez a kedvencem, de azt most hirtelen nem találtam.:D Ez is megteszi, mondjuk. Lementem a konyhába reggelizni. Lassan megettem a rántottát, és elindultam a buszmegálló felé.
Pont időben, mert fél perc múlva meg is jött, viszont a tömeghez képest könnyen fel tudtam szállni, mert mint mondtam, féltek tőlem. Ez azért egyben jó is, mert bárhova bármikor előreengednek, ha félnek tőled.
Negyed óra alatt meg is érkeztünk, és még volt fél órám becsengetésig. Gondoltam mászkálok egy kicsit, és beszélgetek Rosáékkal, de helyette belebotlottam Violába.
- Jaj! B-bocsi...- suttogta, majd amikor felnézett rám, meglepődött. - T-e vagy az, S-Sophie?
- Szia Viola. Mizujs?
- Semmi...Nekem most mennem kell. Szia Sophie...
- Szia!
Meg kellett keresnem Nathanielt (ki nem állhatom őt), mert tegnap a diri mondta, hogy majd szóljak neki, hogy pontban fél 2-kor jelenjen meg a tanáriban, mert a Blablabla egyesülettel van valami megbeszélnivalójuk, és a szöszi nélkül nem akarják elkezdeni, mert ilyen, meg olyan fontos az iskolának, blablablaaa...Beléptem a terembe, és nagyon kutatott valami után a papírhalmok között.
- Khm...Khm... - köszörültem meg a torkomat, hogy visszatérjen a világba, és hatásos volt, mivel felnézett, és elpirultan nézett rám.
- Szia! Mióta állsz itt? - kérdezte, miközben megvakarta a fejét.
- Úgy öt perce, de lehet hogy tíz..Vagy 15...- igazából csak bosszantottam, mert alig 2 perce állok itt.
- Jaj! Bocsi! Igazából én csak ------
- Tudom, te most éppen valami fontos dolog után matattál a papírhalmok között, miközben hagytad, hogy az a diák, aki éppen egy fontos dolgot akar közölni a DÖK elnökkel, az igazgatónő nevében itt álljon, miközben már rég le is folyhatott volna ez a beszélgetés. Szóval. A Diri azt üzeni, hogy pontban fél 2-kor legyél a tanáriban, mer' hogy a szervezet vagy micsoda nem akarja elkezdeni nélküled a megbeszélést egy fontos dologról a suliban. Ennyit akartam, lépek, szia.
- Szia... - mondta meglepetten, gondolom felkavarta, hogy ilyen jól kiismertem.
Untam az agyam, mert még volt 15 perc a becsengőig, ezért kimentem az udvarra, ahol Deborah (-_-") közelített felém.
- Szióka Sophieka!
- Cső. Mit akarsz? - kérdeztem unott tekintettel.
- Éééén? Én semmiit! - mondta nyávogós hangon.
- Akkor miért állsz itt?
- Miért, nem beszélgethetek az évfolyamtársammal az udvaron? - biggyesztette le a száját.
- Nem.
Majd faképnél hagytam. Nem hiába mondom, hogy gyűlölöm őt. Azt hiszi, hogy az övé a világ, és bármit megtehet. Kedvesnek is kéne lennie, és nem kéne tönkretennie kapcsolatokat (titkos infókból tudom), és akkor talán azon kívül, hogy erőszakos, és minden szerencsétlent maga mellé állít, lennének IGAZ barátai is. Persze ezt is én tudom mondani, aki egész életében egyedül nőtt fel, család és kevés barátok nélkül. Pfffff. Mondjuk most már több haverom van, mint az eddigi sulijaimban. Rosa, Lysander, Iris, Kim, Kentin, Viola, Alexy, Armin, meg még sok mindenki. Na meg persze Castiel...Bementem az udvarról. mert kicsit hideg volt, és menekülni is kellet Deborahtól.
Mentem a folyosón és nekimentem egy szőke plázacicának, jobban mondva Ambernek.
- Hééééj! Hogy merészelsz te nekem jönni?! Li! Charlotte! Húzzunk el ettől az agykárosodottól.
Már ment volna el, amikor megragadtam a karját. Azért ezt nem hagyhatom annyiban.
- Mondja ezt a szőke plázacica. Csak úgy mondom, hogy Castielnek ezekkel a nagy hordókkal és ezzel a két görögdinnye fenekeddel nem fogsz bejönni.
- Hah! *nyávogósan felnevet* Miért szerinted te jobban bejössz neki? - nevetett, mire én nagyon bepöccentem, de azért egy kicsit fájt is belül. Már éppen lendítettem volna a kezem, hogy megadjam neki azt, ami jár neki, de megálltam, nem ereszkedtem le az ő szintjére, inkább csak annyit mondtam:
- Castiel a haverom. Nem akarok neki tetszeni.
És lassan elvonultam mellette, miközben nekimentem direkt a vállának az enyémmel. Visszanéztem rá, és láthatólag csodálkozott, hogy én nem akarok neki bejönni. Pedig sajnos nagyon is jó lenne... Kimentem a kertészklubba, ahol Lysander és Rosa beszélgettek.
- Na, de mondd már el, hogy milyen az öltözék!!! - kérlelte Rosa Lyst.
- Nem! Találd ki te! - nyújtotta rá a nyelvét Lysander.
- Öhm. Sziasztok. - köszöntem, mire rám figyeltek.
- Szia Sophie! - mondták egyszerre.
- Mit csináltok? - majd letettem a táskámat oda, ahol az övéik voltak, és letelepedtem én is melléjük.
- Próbálom kitalálni, hogy Lysanderen milyen öltözék van, de nem megyek túl sokra sajna. - Szomorkodott Rosa. - Naaa, Lys, legalább a kezdő betűjét mondd már el!
- V. - felelte Lys.
- V....Vi...Viktor...VIKTORIÁNUS! - kiáltottam fel.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Sophie! Miért, mondd miért csináltad ezt?! - ordított Lys.
- Hahahahahaaa! Köszi Sophie! De viszont ezt nem én találtam ki, Lys, perkálj csak szépen neki egy 10-est! - gúnyolódott Rosa.
Majd Lys elővette a zsebéből a pénzt, és odanyújtotta felém, miközben a szeme majdnem villámokat szórt. Persze én attól még elvettem, hülye lettem volna, ha nem. Majd elköszöntünk Lystől, mert 2 percünk volt csengetésig, Rosaval mi egy osztályba járunk, Lys viszont a B - sekhez sajna.
Végigültem az órákat, de persze csak úgy, hogy Rosa-val és Alexyvel leveleztünk. Castiel ma nem jött suliba, ebből azt vettem ki, hogy lóg. Igen, többször olyan is volt, amikor én is, és volt, amikor együtt töltöttük az egész nagpot hülyéskedéssel.
Miután kicsöngettek, jelezve mindenkinek, hogy haza lehet menni, mindenki egyszerre rohant ki az ajtón, jó hogy az nem szakadt ki. Castiellel szoktam kimenni, de mivel ő most nincs itt, egyedül, hátul, lehajtott fejjel kullogtam, és elmélkedtem azon, hogy vajon mit hoz a holnap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése