5. fejezet - Az első csók...

[Az előző rész tartalma: Sophiék ma nem lógnak, a buszon találkoztak Lysanderrel. Mikor bencsengettek, mindenki ment a maga dolgára, ám Sophiéknak pont azzal a tanárral volt az első órájuk, akit főszereplőnk teljes szívből utál, így az iskola szózatát átköltötte, ráadásként még húzta is az agyát a házival kapcsolatban. Nem kapott büntetést, mert Nathanielnek tegnap előtt átadta az üzenetet. Meglátták, hogy lesz egy bál 1 hét múlva, amire el is mentek, és szivatták egy kicsit a népet.]
Testtünk összeesimult abban a pillanatban . Kicsit  zavarba jöttem, de ugyanakkor élveztem is, méghozzá túlságosan is, mert elvesztettem a fejemet, és....megcsókoltam Castielt....

De rögtön el is húzódtam tőle, majd kipirult arccal nézett rám.
- Ez mi volt? - kérdezte.
- Ööö...Sajnálom...
Majd futásnak eredtem....VOLNA, ha Castiel nem fogja meg a karomat, és vissza nem ránt.
- Ne ez rontsa el az estét neked. Semmi baj.
Még sokáig ott voltunk, nagyjából bezárásig, de én még mindig meg voltam zavarodva. Castiel észre is vette ezt, és mindig mondott valami hülyeséget, amin el is elröhögtem magam.
Mikor véget ért az este (úgy hajnali 1 óra körül), nagyon hideg volt kint, és én hülye nem hoztam kabátot. Vacogtam, mert volt vagy -5 fok (igen, ma nagyon lehűlt a levegő) és Castiel....Hát rajta VOLT zakó, de nekem adta, mert látta, hogy fázok. Ez olyan aranyos, ilyen csak a filmekben van! *-* De ez nem változtat semmin, még mindig ugyanolyan bajkeverő vagyok, mint voltam, csak most egy pillanatra a vörös démon meggyengített. Megállt, így én is megtorpantam.
- Sophie, akkor mi most járunk?... - kérdezte zavarodottan.
- Én nem tudom. Döntsd el te. - vágtam rá.
- Akkor járjunk. - vigyorgott.
- Oké...- nevettem.
- De ugye ez komoly kapcsolat, nem olyan -----
- Igen, az. Mert az az igazság, hogy nekem is régóta tetszel... - pirultam el, mire ő elmosolyodott - De egyet kérhetek?
- Mi lenne az? - kérdezte gúnyos mosoly tekintetében.
- Sokat hallottam már rólad, Castiel - egyre közelebb sétáltam hozzá - És tudom, hogy sorra törted össze a lányok szívét - még közelebb mentem - Ha nem akarod, hogy szomorú sorsod legyen...- már csak pár centi volt köztünk - akkor velem nem játszadozol. - mondtam halál nyugodtsággal a szemébe.
Elmosolyodott, és magához ölelt.
- Nyugodj meg, cica, te túl értékes vagy ahhoz, hogy szakítsak veled. - majd egy olyan mosolyt villantott, amire azt hittem, hogy elájulok....

- Meg ugye bár a baráti kapcsolatunk is jó 3 éve - tette hozzá.
Hazaérve felajánlottam Castielnek, hogy jöjjön be, de azt mondta, hogy más dolga van most. Nagy nehezen, de elbúcsúztunk és én meg felmentem aludni. HOLNAP PÉNTEK!

- Megjegyzés: Tudom, ez a rész kicsit rövid lett, de ma még érkezik 1-2 rész :3 -

4. fejezet - A bál ördögei

Azzal a tudattal keltem, hogy a tegnapi nem álom volt. Ma nincs kedvem lógni, mivel már a második nap is azzal telt el, vagyis a tegnap. Elkészültem, összedobtam egy gyors szendvicset és elindultam. Castiellel találkoztam a buszmegállóban, és egy pacsival köszöntöttük egymást.
- Szia! - köszöntem
- Szia. Mizu? Tegnap történt valami érdekes?
- Te nem emlékszel sem--- - eszembe jutott, hogy tereli a témát - Ja, nem, semmi extra.
Vette a lapot és elmosolyodott.
- Veled? - kérdeztem.
- Semmi. - vonta meg a vállát - Itt a busz, szálljunk fel.
Beültünk leghátulra, ott ült Lysander is.
- Cső Lys - köszönt Castiel.
- Sziasztok.  - üdvözölt minket.
Én is intettem egyet, nem volt kedvem megszólalni.
- Sophie, tegnap láttalak a tévében, nagyon szépen énekelté---- - Castiel vállba ütötte, jelezve ezzel, hogy ne hozza fel a témát, de én megfogtam a vállát, hogy semmi baj.
- Köszi. - zártam le.
Megállt a busz és leszálltunk, bár őszintén megmondom, hogy mentem volna vele még egy kört. Még volt fél óra becsengetésig, ezért leültünk az egyik padra. Odajött hozzánk Alexy és Armin.
- Sziasztok! - köszönt vidáman Alexy.
- Cső - vágtuk rá egyszerre Castiellel.
Lysander is intett nekik egyet, Armin viszont csak a PSP-jét nyomkodta, és azt mondogatta : "NAAA!! Dögöljé' már meg! Dögölj meg! Dögölj meg! Ééééééss.....DOUBLE KILL! YEAH!....Triple kill!!!!! Juhúúú!"
Tiszta hülye, de nem baj, így szeretünk, Armin. xD
Még beszélgettünk sokáig, de amikor becsengettek, szétváltak útjaink Lyssel, és a testvérekkel. Castiel a mi osztályunkba jár szerencsére. A mi padunk a hátsó sorban van a sarokban, aki elfoglalja, számíthat rá, hogy nem ússza meg szárazon. A tanár pár percet késett, ezért tudtunk beszélgetni. Viszont amikor belépett, még akkor is csak visszavánszorogtunk a helyünkre.
- Most pedig mondjuk egy iskolánk himnuszát!
Váááh! Ne már, úgy utálom! Átköltöm! Oldalba böktem Castielt, hogy figyeljen majd rám ezalatt. [Megjegyzés: Ami a zárójelbe van, az van eredetileg benne, és ami nincs, azt csak Sophie költi át]
- "Áldott szent börtönünk (iskolánk),
Gyűlölünk (imádunk) téged,
Fogságban tartasz (biztonságban tartasz) minket,
Légy döglött (áldott) ezért!

Hülyeségeket (bölcsességeket) tanítasz,
Ezért értelmetlen (érdemes) ide járni.
A tanáraink igazi barmok (csodák),
Rosszul (jól) jártunk ezzel az iskolával."
Mikor végeztünk, Castiel hangos nevetésben tört ki, meg úgy nagyjából az egész osztály. A tanár viszont rosszallóan nézett rám, na ebből bünti lesz.
- Sophie West! Óra után az igazgatóiba! - bosszankodott a tanár.
- Oké. - vágtam rá. Már megszoktam, nyanya!
Kérte a házikat, majd hozzánk ért.
- Van házid? - kérdezte. Na, "bosszantsuk a tanárt" idő van!
- Van. Töltsek? - érdeklődtem.
- Ne szórakozz velem! - pöccent be.
- Nincs is szórakozó helyed... - untam magam.
- Órát szeretnék tartani! - idegeskedett.
- Levegyem a falról? - Castiel elkezdett röhögni.
- Szeretném látni a szüleidet! - tette karba a kezét.
- Hozzak róluk fényképet? - erre már az egész osztály idefigyelt.
- Kiváglak az óráról! - csikorgatta a fogait.
- Ollót adjak? - na itt már röhögtek is.
- Az iskolában dolgozni kell! - emelte fel a hangját.
- Akkor hol a fizetésünk? - néztem egy nagyon.
- Húzz fel az igazgatóiba! - üvöltött.
- Van köteled? - pörgettem a ceruzámat.
- Ki******* az iskolából! - ordított, mint egy félőrült.
- Na mi van, már molesztálunk is? - vigyorodtam el, mire az osztály majd kiesett a székből a nevetéstől.
Véget ért az óra, sok emberrel leveleztem, tetszett nekik az alakításom. Nekem is, csak igazgatói elbeszélés nélkül ezt nem úszom meg. A tanár amint meghallotta a kicsengőt, megfogta a karomat, és húzott az igazgatói irodába.
[...] Megkaptam a fejmosást, de furcsa módon a Diri nem büntetett meg, mert a múltkor átadtam a szöszinek az üzenetet. Castiel az ajtó előtt várt, és persze rögtön letámadott.
- Na mi volt? - kérdezte.
- Semmi, nem büntetett meg.
- Hogy hogy? - nézett rám kidülledt szemekkel.
- Elégedj meg azzal, hogy a Dirinek a parancsát teljesítettem tegnapelőtt.
- Ohh, szóval te voltál a posta az igazgatónő és a szöszi elnök között, ugye?
- Csak egy egyszerű üzenet, bár nem repestem az örömtől, hogy pont az elnököcskének szólt...
Elindultunk a lépcsőházhoz megnézni a sulifalat, hogy van-e valami újdonság. Volt is! Bál lesz 1 hét múlva, Castiellel megbeszéltük, hogy együtt megyünk. Először nem akart belemenni, de azt mondtam neki, hogy akkor még több esélye lesz nálam, és ezzel rávettem.
*1 hét múlva*
Elérkezett a bál napja. Nem akartam nagy báli cuccot fölvenni, ezért előkotortam a szekrényemből egy elviselhető egyberészes ruhát, de hozzá gondolo azt hiszitek, hogy magassarkút vettem fel. Tévedtek akkor ugyanis, mert ugyan próbálkoztam vele, csak kevés sikerrel, ezért felvttem hozzá a tornacipőmet. Pont nem a suli bálra fogok kiöltözni... Castielnek elméletileg itt kell lennie 1 perc múlva. De hamarab jött, és el s indultunk.
 Ő se öltözött ki túlzottan, így amikor beértünk nem nagyon zavart minket, hogy szinte mindenki megbámult minket. Gondoltuk, mit ér ez az egész, ha nem szivatunk meg közben senkit. Szóval megvicceltünk egy pár embert, mint például a szívószállas viccek, meg Ambereknél a ,,Jaj, le tört a körmöd!!!" (amin majdnem szívbajt kaptak) meg még sok más...
Castiellel nagyon jól szórakoztunk, volt, hogy még lassúztunk is! Én azt először elleneztem, hogy nem tudok, de azt mondta hogy álljak rá a lábára, és végül beleegyeztem. Testtünk összeesimult abban a pillanatban . Kicsit  zavarba jöttem, de ugyanakkor élveztem is, méghozzá túlságosan is....

3. fejezet - Együtt, vagy nem?

[Megjegyzés: Még mindig Castiel szemszögében vagyunk :3]
(Az előző rész tartalma: Castiel jött ugyan suliba, de Sophie-val ellógják a sulit, ami nem meglepő. Castiel egy sikátorhoz vezeti Sophiet, és elmondja neki, hogy szereti, mire a lánytól egy meglepődött arckifejezést kap válaszul. De ez lehet hogy megváltozik.]
- *vettem egy mély levegőt, és megkérdeztem* Te szeretsz engem? - a szívem már a torkomban dobogott a feszültségtől, de ez mind köddé vált, amikor a választ megkaptam.
- Nekem még ehhez idő kell...Elégedj meg azzal, hogy van esélyed... - mondta halkan, kicsit gúnyosan, alig hallhatóan, de nekem ez is elég volt, hogy jobb kedvre derüljek.
*Sophie szemszöge*
Bizonytalanul, de kimondtam. Ez elég fura, mert én nem ez a megijedős fajta lány vagyok. De most mit mondjak? Esélye az van, mert azért 2 év alatt tapasztaltam, hogy ő nem olyan, mint a többi fiú. Vicces, tereli a témát, ha valami olyanról van szó, amiről én nem szívesen beszélek. Visszamentünk a suliba, mert még  nap eleje volt csak, és nem tudtunk nagyon mit csinálni, így sok vitázás alapján, de rászedtük magunkat, hogy elinduljunk a börtönbe.
Mikor beértünk, akkor csengettek ki. Vagy be? xD Nem tudom, őszintén megmondom. Ja, de. Kicsengettek, mert most jönnek ki a diákok. Ránéztem az órámra, és csak az első negyvenöt perc telt el, mondjuk nem is csodálom, nem időztünk ott egy örökkévalóságot.
Órákon Rosaval leveleztem, Alexynek most nem volt kedve, pedig neki jó dumái szoktak lenni. Ebédnél pont azzal a hülye tanárral voltunk, aki nem engedi, hogy úgy üljünk az asztaloknál, ahogy mi akarunk, ááá nem. Úgy volt, hogy szólított 1-1 embert, azok választottak párt maguknak. Viszont most lepődtem meg úgy istenigazából.
- Castiel... - szólította a tanár, mire ő szétnézett és mondta a párját.
- Deborah. - választott egyhangúan.
Hogy mi van?! DEBORAH?! MIÉRT AZT A NYAMVADT BEÁLLT DEREKÚ AGYONSMINKELT HÁRPIÁT KELLETT VÁLASZTANIA ENNEK A HÜLYÉNEK?! NEM LÁTJA, HOGY ÉN IS ITT VAGYOK?! HAHÓÓ!
Tudom, hogy mit gondoltok most, hogy én miért akadok ki ennyire. Hát itt a válasz:
Castiel mindig engem választott ebédnél, amikor ezzel a hülye tanárral voltunk. Most meg mondom neki hogy van nálam esélye, és azt a....Had ne mondjam, hogy mit....Választotta! Akkor ez most hogy van?
- Sophie... - szólított a tanár engem.
- Mivan? - kérdeztem gondolataimban elmélyedve.
- Válasszon párt! - emelte fel a hangját.
- Válasszon valaki engem, azzal ülök - feleltem unott tekintettel.
- Hahj...Rendben, ki választja Sophie kisasszonyt? - Castiel engem nézett, én is ránéztem, és egy haragos pillantást vetettem rá.
- Én választom! - szólalt fel Rosa.
- Jó. Álljanak be a sorba!
Egész ebéd alatt nem szóltam senkihez sem, főleg azért nem, mert Castiellel egy asztalba kerültem. Ő próbált egy párszor megszólítani, de én mindig elhallgattattam. Próbált grimaszokat is vágni, de most ez sem nevettetett meg. Megebédeltünk, és mindenki haza mehetett. Mentem a szekrényemhez, de egy olyan látvány fogadott, amire megtorpantam, de nagyon! Castiel és Deborah csókolózott.
- Milyen gyorsan túlléptél rajtam.... - mondtam oda neki, mire kitágult szemekkel nézett rám.
- Sophie, én...
Nem vártam meg a válaszát, fogtam a táskámat és kirohantam a suliból, a város közepére. A könyeim záporesőként potyogtak. A város közepén volt egy nagyobb domb, oda felmásztam, és bár sokan mondják, hogy jó hangom van, de én ezt ellenzem, most elkezdtem énekelni. A szavak csak úgy törtek ki belőlem... [[Itt van hozzá a zene, aki nem hallgatja meg, megnyakazom! xD : https://www.youtube.com/watch?v=v_ae5D6x59A ]]
A domb köré rengeteg ember gyülekezett fel, mind engem hallgattak, néhány perccel később is még a TV-sek is megérkeztek! Ez engem nem zavart, énekeltem tovább. Amikor elhallgattam, mindenki tapsolt. Miért tapsolnak ezek? Én nem is nekik énekeltem, csak kitört belőlem....A fájdalom viszont még mindig bennem tartózkodik. Elmosolyodtam, behunytam szemeimet, majd átadtam magam a sötétségnek....
*Castiel szemszöge*
Hazaértem, Deborah is elment. Úgy gondoltam, hogy bekapcsolom egy kicsit a TV-t, mert unatkozom. Váltogattam a csatornákat, majd hirtelen megálltam a híradónál. A város közepén lévő dombon játszódik, ahol... SOPHIE ÉNEKEL?! De még milyen gyönyörűen....
Híradós: Ez a lány itt név szerint Sophie West, aki furcsa módon mikor befejezte a dalát, elájult, és most kóházban van 1-2 órája, és még mindig nem ébredt fel! A központi kórházban tartják el. Valószínűleg mint ahogy a dalszöveg is elárulja nagyjából, fájdalmat okozott neki valaki, és nem bírta tovább talpon. A kóma sincs kizárva! Most pedig átadom a szót Tom Higgings-nek az időjárás----
Kikapcsoltam a tévét, és eszeveszettséggel rohantam a kórházba. Párszor meg is bámultak engem az utcán, majd hirtelen Deborah megállított.
- Szia Casti-cicuskám! Te is láttad Sophie-t a híradóban?
- Igen, most mennem kell!
- Ugye nem hozzá mész?! Ha igen, akkor köztünk vége mindennek! - fenyegetett.
- Oh...Akkor viszont.... - felcsillant a szeme - Szakítok veled, Deborah.
Ledermedt, és kaptam az alkalmon, elfutottam mellette.
- EZT MÉG NAGYON MEG FOGOD BÁNNI, CASTIEL! ÚGY IS VISSZAFOGOD KÖNYÖRÖGNI MAGAD HOZZÁM!! - ordított vissza. Haha, te csak azt hiszed...
Szinte betörtem az ajtót, amikor beértem, majd odafutottam egy nővérhez.
- Sophie West-et hol találom?! Melyik szoba? - sürgettem.
- Uram, ön kicsoda a betegnek? - kérdezte meglepődötten.
- Az osztálytársa, ja meg a legjobb haverja 2 éve. - forgattam a szemeimet - Hol találom?!
- 2. emelet B/3 -as terem. Viszlát!
- Viszlát! - kiabáltam vissza, mert én már a lépcsőnél voltam.
Felfutottam és mint egy nem is tudom mi, úgy rontottam be a szobába. Sophie még mindig aludt.
Odamentem az ágyához, majd leültem az amellett lévő székre.Megszorítottam a kezét, és elgondolkoztam, hogy miért is csináltam ezt. Miattam került ide, csak azért, mert azt hittem, hogy ő nem szeret, ezért átmentem Deborah-hoz. HOGY LEHETEK ILYEN HÜLYE?!
Becsuktam a szemeimet, és mikor kinyitottam, azt vettem észre, hogy Sophie felkel. Elmosolyodtam, de ez nem tartott sokáig, mert amint meglátott, elkezdtek folyni a könnyei.
- Cssssssssssss....Ne sírj!... - csitítgattam, mire hozzám vágta a párnát.
- TE ENGEM HAGYJ BÉKÉN! BIZTOS DOBOTT DEBORAH, MI? ÉS MOST ÉN VAGYOK A PÓTLÉK?!.... - elhallgatott, majd átfordult a másik oldalra, hogy ne lássam az arcát, de azért nem vagyok vagy, mert zokogott, majd azt mondta... - Nem kérek belőle....
- Sophie...
- NEM!
- Adj már 5 percet! - emeltem fel a hangomat.
Majd haragosan felém fordult, és felült.
- Na, kösz! Szóval. Azt hittem, hogy visszautasítottál, és ezt nem bírtam ki, olyan volt az nekem, mintha részeg lettem volna, mert rögtön loholtam Deborah után, és már megbántam. Utána láttam, hogy mi történt veled miattam, és berohantam volna a kórházba, mikor útközben Deborah megállított, és azt mondta, ha bemegyek hozzád, akkor szakít velem, de én megkönnyítettem neki és én szakítottam vele, és utánam kiabált, hogy úgy is visszafogom magam könyörögni hozzá, és blablabla mondtam hogy azt te csak hiszed.
Csak nézett, majd végre megszólalt.
- Azt hiszed, hogy ezzel minden rendbe jön?
- Nem... - néztem bele a szemébe.
És itt olyan történt, amire nem számítottam.
- Akkor tévedsz, mert már nem haragszom....
*Sophie szemszöge*
Igen, már nem annyira haragszom, mert legalább őszinte volt, de azért még mindig fáj...Elvégre láttam őket csókolózni, és ez eléggé felkavart.
- Én hazamegyek. - törtem meg a csendet.
- De még nem mehetsz haza! - értetlenkedett.
- Figyelj, csak a stressztől ájultam el, most már semmi bajom sincs. Hazamegyek és kész. - zártam le a témát.
- Felőlem - na végre visszatért - Holnap a suliba!
- Suliba!
Szerencsére a saját ruháimban maradtak, nem öltöztettek át abba a kórházi letye-petyébe.
Hazabaktattam, Castiel már elindult. Legalább visszaesett az ő bunkó, de vicces énébe, és én eleve ebbe a Castielbe szerettem bele...

2. fejezet - Castiel furcsa

Másnap ismételten zombi-módban kászkálódtam ki az ágyamból. Elvégeztem a reggeli rutinomat és megreggeliztem, s lassan megindultam a buszmegálló felé, ami nem sokkal később meg is érkezett, majd felszálltam. Örömmel láttam, hogy Castiel ül a busz hátsó végében egyedül. Odamentem hozzá, majd mikor látta, hogy előtte állok, elgrimaszolta magát, tudja, hogy ezen behalok. :D Leültem mellé, mire egy nagy hülyeséget mondott.

- Tudtad, hogy a nőknek akkor lesz feszes a fenekük, ha eddzenek rá?

- Ja, tudtam... - nevettem el magamat. - Am tegnap miért nem jöttél?

- Elaludtam, és nem akartam bemenni. Bocs. - nézett rám bociszemekkel. - De a lényeg, hogy most itt vagyok, nem?

- De, mondjuk az igaz...

- Na...Örüjjé'!

- Ürülök! 

- Fúúúj.... - fogta be az orrát.

- Ne csináld már! - ütöttem a vállába, mire ő is visszaütött - Aúúú! Én azért nem ilyen erősen csináltam!

- Bocsi! Hehe. 

Megállt a busz, és a sofőr szinte páros lábbal rugdosott le minket, amiért Castiel majdnem bevert egyet neki.

- Sophie - állt meg, és nézett a szemembe.

- Igen? - kérdeztem érdeklődéssel.

Már-már szóra nyitotta volna a száját, de aztán becsukta a szemeit, és oldalra nézett.

- Semmi.

*Castiel szemszöge*

Megálltam, és megszólítottam.

- Sophie - néztem gyönyörű szürke szemeibe. Tiszta én, csak lány verzióba.

- Igen? - látszott rajta, hogy meglepődött.

Meg akartam szólalni, de egyszerűen nem bírtam. A gondolatok cikáztak a fejemben. 2 éve ismerem őt, és ez alatt az idő alatt úgy belezúgtam, mint annak a rendje. Nem akarom, hogy eltávolodjon tőlem. Nem akarom, hogy ez elrontson mindent. Biztos, hogy ő nem érez semmit, szóval inkább hagyom az egészet a fenébe...

- Semmi. - zártam le a témát.

Elakarom neki mondani, de nem bírom. Még senkit sem szerettem így, mint őt, teljesen belehavarodtam. Ha most visszautasít, azt én nem bírom ki...*majd egyszerre több könnycsepp gördült le az arcomon, amit láthatólag észre is vett*

- Castiel! Mi a baj? Miért sírsz?

Gyorsan letöröltem az arcomat, majd ránéztem.

- Hagyjuk. - válaszoltam fájdalmasan.

- De.... 

- Kérlek! - szakítottam félbe.

Láthatólag abbahagyta, mert óvatosan bólintott, de a szemét még mindig nem vette le rólam.

*Sophie szemszöge*

Nem tudom, hogy mi lehet most Castiellel. Még sose láttam őt így, és ez engem nagyon felkavart. Vajon mi lehet vele?

Elmélkedésemet a csengő zavarta meg!

- Te jószagú-csillámpóni! Becsengettek! - kiabáltam.

- Tényleg nem tűnt fel, hogy csak mi ketten voltunk az udvaron?

- Nem! Miért, neked igen? - kérdeztem értetlenül.

- Ja. Úgy gondoltam, hogy ma lóghatnánk.

- Hát, mivel már az első órára úgy is igazolatlant kapnánk...Felőlem. - vontam meg a vállam, mire Castiel mintha erre a mondatomra várt volna, felpattant, megfogta a kezemet, és húzott maga után. 

Párszor megbotlottam, de Castiel aggódó tekintete akkor mindig találkozott velem. Komolyan, mi van most vele?! Egy sikátorba érkeztünk, igaz, hogy nappal volt, de nagyon el volt borulva, így sötét égbolt alatt álltunk.

- Sophie...Valami fontosat kell mondanom!

*Castiel szemszöge*

El kell mondanom neki, nem érdekel, ha visszautasít, de legalább tudjon róla... Ismét megkaptam tőle az "Én nem értek semmit, magyarázd el, te hülye" fejet, de ez nem érdekelt most engem. Elmondom neki.

- Az van, hogy...Izé...Khm khm....

- Még ma kibököd? - nevetett. Jaj, csak ne nevess így...

- Ööö...Hááát....Ez...Ez egy nagyon... nagyon fontos téma....És....Várj.... - meg kell fogalmaznom magamban, hogy mit mondok neki.

- Figyelj Sophie. Az van, hogy én totál-mega-hiper-szuperul beléd zúgtam és nem tudtam elmondani, mert féltem, hogy te nem így érzem irántam, de most már nem érdekel, hogy mit mondasz rá, mert nem bírom magamban tartani. Szeretlek, Sophie...

 Csak hát véletlenül én hülye hangosan kezdtem el mondani elejétől a végéig és nem vettem észre, csak amikor láttam Sophie meglepődött arcát magam előtt.

- Ööö...Castiel?...-suttogta.

- *vettem egy mély levegőt, és megkérdeztem* Te szeretsz engem? - a szívem már a torkomban dobogott a feszültségtől, de ez mind köddé vált, amikor.....

1. fejezet - Egy átlagos nap

 Reggel kómás fejjel keltem fel az ágyamból, és szembe kellett szállnom azzal a tudattal: ma suli. Semmi kedvem nem volt hozzá, de most nem akarok lógni, ami elég furcsa. Majd tán holnap, vagy azután. 

 Lassan elkészültem, felvettem a kedvenc összeállításomat.:

Na jó, nem ez a kedvencem, de azt most hirtelen nem találtam.:D Ez is megteszi, mondjuk. Lementem a konyhába reggelizni. Lassan megettem a rántottát, és elindultam a buszmegálló felé.

 Pont időben, mert fél perc múlva meg is jött, viszont a tömeghez képest könnyen fel tudtam szállni, mert mint mondtam, féltek tőlem. Ez azért egyben jó is, mert bárhova bármikor előreengednek, ha félnek tőled.

 Negyed óra alatt meg is érkeztünk, és még volt fél órám becsengetésig. Gondoltam mászkálok egy kicsit, és beszélgetek Rosáékkal, de helyette belebotlottam Violába.

- Jaj! B-bocsi...- suttogta, majd amikor felnézett rám, meglepődött. - T-e vagy az, S-Sophie?

- Szia Viola. Mizujs?

- Semmi...Nekem most mennem kell. Szia Sophie...

- Szia!

Meg kellett keresnem Nathanielt (ki nem állhatom őt), mert tegnap a diri mondta, hogy majd szóljak neki, hogy pontban fél 2-kor jelenjen meg a tanáriban, mert a Blablabla egyesülettel van valami megbeszélnivalójuk, és a szöszi nélkül nem akarják elkezdeni, mert ilyen, meg olyan fontos az iskolának, blablablaaa...Beléptem a terembe, és nagyon kutatott valami után a papírhalmok között.

- Khm...Khm... - köszörültem meg a torkomat, hogy visszatérjen a világba, és hatásos volt, mivel felnézett, és elpirultan nézett rám.

- Szia! Mióta állsz itt? - kérdezte, miközben megvakarta a fejét.

- Úgy öt perce, de lehet hogy tíz..Vagy 15...- igazából csak bosszantottam, mert alig 2 perce állok itt.

- Jaj! Bocsi! Igazából én csak ------

- Tudom, te most éppen valami fontos dolog után matattál a papírhalmok között, miközben hagytad, hogy az a diák, aki éppen egy fontos dolgot akar közölni a DÖK elnökkel, az igazgatónő nevében itt álljon, miközben már rég le is folyhatott volna ez a beszélgetés. Szóval. A Diri azt üzeni, hogy pontban fél 2-kor legyél a tanáriban, mer' hogy a szervezet vagy micsoda nem akarja elkezdeni nélküled a megbeszélést egy fontos dologról a suliban. Ennyit akartam, lépek, szia.

- Szia... - mondta meglepetten, gondolom felkavarta, hogy ilyen jól kiismertem.

Untam az agyam, mert még volt 15 perc a becsengőig, ezért kimentem az udvarra, ahol Deborah (-_-") közelített felém.

- Szióka Sophieka!

- Cső. Mit akarsz? - kérdeztem unott tekintettel.

- Éééén? Én semmiit! - mondta nyávogós hangon.

- Akkor miért állsz itt?

- Miért, nem beszélgethetek az évfolyamtársammal az udvaron? - biggyesztette le a száját.

- Nem. 

Majd faképnél hagytam. Nem hiába mondom, hogy gyűlölöm őt. Azt hiszi, hogy az övé a világ, és bármit megtehet. Kedvesnek is kéne lennie, és nem kéne tönkretennie kapcsolatokat (titkos infókból tudom), és akkor talán azon kívül, hogy erőszakos, és minden szerencsétlent maga mellé állít, lennének IGAZ barátai is. Persze ezt is én tudom mondani, aki egész életében egyedül nőtt fel, család és kevés barátok nélkül. Pfffff. Mondjuk most már több haverom van, mint az eddigi sulijaimban. Rosa, Lysander, Iris, Kim, Kentin, Viola, Alexy, Armin,  meg még sok mindenki. Na meg persze Castiel...Bementem az udvarról. mert kicsit hideg volt, és menekülni is kellet Deborahtól.

Mentem a folyosón és nekimentem egy szőke plázacicának, jobban mondva Ambernek.

- Hééééj! Hogy merészelsz te nekem jönni?! Li! Charlotte! Húzzunk el ettől az agykárosodottól.

Már ment volna el, amikor megragadtam a karját. Azért ezt nem hagyhatom annyiban.

- Mondja ezt a szőke plázacica. Csak úgy mondom, hogy Castielnek ezekkel a nagy hordókkal és ezzel a két görögdinnye fenekeddel nem fogsz bejönni.

- Hah! *nyávogósan felnevet* Miért szerinted te jobban bejössz neki? - nevetett, mire én nagyon bepöccentem, de azért egy kicsit fájt is belül. Már éppen lendítettem volna a kezem, hogy megadjam neki azt, ami jár neki, de megálltam, nem ereszkedtem le az ő szintjére, inkább csak annyit mondtam:

- Castiel a haverom. Nem akarok neki tetszeni.

És lassan elvonultam mellette, miközben nekimentem direkt a vállának az enyémmel. Visszanéztem rá, és láthatólag csodálkozott, hogy én nem akarok neki bejönni. Pedig sajnos nagyon is jó lenne... Kimentem a kertészklubba, ahol Lysander és Rosa beszélgettek.

- Na, de mondd már el, hogy milyen az öltözék!!! - kérlelte Rosa Lyst.

- Nem! Találd ki te! - nyújtotta rá a nyelvét Lysander.

- Öhm. Sziasztok. - köszöntem, mire rám figyeltek.

- Szia Sophie! - mondták egyszerre.

- Mit csináltok? - majd letettem a táskámat oda, ahol az övéik voltak, és letelepedtem én is melléjük.

- Próbálom kitalálni, hogy Lysanderen milyen öltözék van, de nem megyek túl sokra sajna. - Szomorkodott Rosa. - Naaa, Lys, legalább a kezdő betűjét mondd már el!

- V. - felelte Lys.

- V....Vi...Viktor...VIKTORIÁNUS! - kiáltottam fel.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Sophie! Miért, mondd miért csináltad ezt?! - ordított Lys.

- Hahahahahaaa! Köszi Sophie! De viszont ezt nem én találtam ki, Lys, perkálj csak szépen neki egy 10-est! - gúnyolódott Rosa.

Majd Lys elővette a zsebéből a pénzt, és odanyújtotta felém, miközben a szeme majdnem villámokat szórt. Persze én attól még elvettem, hülye lettem volna, ha nem. Majd elköszöntünk Lystől, mert 2 percünk volt csengetésig, Rosaval mi egy osztályba járunk, Lys viszont a B - sekhez sajna.

Végigültem az órákat, de persze csak úgy, hogy Rosa-val és Alexyvel leveleztünk. Castiel ma nem jött suliba, ebből azt vettem ki, hogy lóg. Igen, többször olyan is volt, amikor én is, és volt, amikor együtt töltöttük az egész nagpot hülyéskedéssel. 

 Miután kicsöngettek, jelezve mindenkinek, hogy haza lehet menni, mindenki egyszerre rohant ki az ajtón, jó hogy az nem szakadt ki. Castiellel szoktam kimenni, de mivel ő most nincs itt, egyedül, hátul, lehajtott fejjel kullogtam, és elmélkedtem azon, hogy vajon mit hoz a holnap...

Bemutatkozás

Sziasztok. A nevem Sophie West. Egy átlagos lány vagyok, szeretek...Hogy szeretek?! Imádok zenét hallgatni. Lázadó típus vagyok, kimondom általában azt, amit gondolok. Eredeti vörös színű, derékig érő, egyenes hajam van, és szürke, szinte már vakító szemem.Szeretek kockulni, általában nincs olyan sok haverom, mert félnek tőlem a kinézetem miatt, főleg azért, mert fekete ruhákban járok mindig, és hogy biztos emo-s vagyok, meg stb...Nem értem, hogy minek terjesztenek ilyeneket rólam, mert először is meg kéne ismerniük, másodszor nem vagyok az, harmadszor pedig még szép, hogy nem fogok úgy mászkálni, mint egy szivárvány-színű csillámpóni. Akik ismernek, azt mondják jó fej vagyok. A Sweet Amoris Gimibe járok már 2 éve. Tetszik egy kicsit valaki az osztályomból, de azt majd később megtudjátok, hogy ki. Még valami...Ez egy kis tipp ahhoz, hogy ki tetszik nekem. Utálom a plázacicákat, akik azt hiszik, hogy az övék a világ, ilyen például az illető volt barátnője, Deborah. Ő jóba akart ugyan velem lenni, de én gyűlölöm őt. Most már lehet tudni, hogy ki az. Igen, Castiel Black. Legjobb haverok vagyunk kezdettől fogva. Ő tuti nem érez irántam semmit, és ezért inkább nem is kockáztatom a barátságunkat. Asszem ennyit kell tudni rólam, Sophie kilép.