Azzal a tudattal ébredtem, hogy a tegnapi nem csak álom volt, ugyanis még mindig ha bele gondolok, bizsergés tölti el a testem. Ja, és ma péntek van! Ki ne szeretné e csodálatos szót?! Örömmel pattantam ki az ágyból, ami elég furcsa, mert nem szokott ilyen jó kedvem lenni, de nem baj, most ez az érzés kavarog bennem. Nem tudom, hogy Castiel miatt, vagy azért, mert holnap már szombat van, és nem kell kelni, de ezt már sosem tudom meg, megelégedtem azzal, hogy mind a kettőnek örülök.
Elvégeztem a szokásos reggeli rutinomat, majd elindultam a suliba....Amikor beértem....MI LÁTOK?! Castiel csókolózik egy fekete, hosszú hajú csajjal!. Furcsa érzés volt ez nekem, elvégre ő mondta, hogy ez komoly kapcsolat! Olyan volt, mintha egyszerre 5 kést szúrtak volna a szívembe. Odamentem halkan hozzájuk, megvártam, míg befejezik a csók-csatájukat, ami csak megjegyzem: körülbelül 10 perc volt. Szétváltak egymástól, majd ahogy Castiel megpillant engem, kikerekedik a szeme.
- Sophie....Izé....Meg tudom magyaráz---
Nem vártam meg a mondat végét, könnyes szemekkel össze szedtem minden erőmet, és egy hatalmas pofont leadtam neki, de úgy, hogy szó szerint ettől a csattanástól zengett az udvar, amit onnan tudok, hogy mindenki idefigyelt, és közelebb jött.
- Áú....Ez f--
- KÉRSZ MÉG EGYET?! - hopp még egy pofon.
Dühösen, de mégis nyugodt arckifejezéssel sétáltam be a terembe, nem érdekelt, Castiel hányszor fogta meg a karom, pillanatok alatt leráztam magamról.
Éppen matek volt, amit utálok. Király, lehet még rosszabb ez a nap?!
Azt vettem észre, hogy egy összetekert papírgalacsin repült az asztalomra. Hátrafordultam, és láttam, hogy Alexy dobta.
Kinyitottam, és ez állt benne: ,,Mi a baj? Ma olyan rossz kedved van..."
Elmosolyodtam, hogy törődik velem, és ezt írtam rá vissza: ,,Egy idióta tuskó vörös ördög éppen ma reggel tette tönkre az 1 napos kapcsolatunkat." Majd visszadobtam. Pár perc múlva meg is érkezett az újabb felirat: ,,Várj! Kitalálom! Castiel az, igaz?!" Ráfirkantottam valami olyasmit, hogy: ,,Nahát, te észlény vagy! xD A vörös ördög jelző sokat segít ;)". Vártam, vártam....És jött. ,,Hát igen....Be kell vallanom, elég helyes, de nem az esetem...." Tágra nyitott szemekkel olvastam... Ez a srác komolyan azt mondta az én ex pasimra, hogy "elég helyes"?! Hátra fordultam, és bólintottam egyet meglepődött arckifejezéssel, és a levelezést nem folytattuk. De pechemre a tanár pont észrevette hogy hátrafordultam, és elkezdett ordítani. Eleve nem voltam neki szimpi, hát most főleg nem. Mondjuk ez az érzés kölcsönös volt...
- MIT KÉPZEL MAGA?! AZ ÓRÁMON TRÉCSEL A KIS BARÁTJAIVAL?!
- Nem, tanár úr én ----
- NEM ÉRDEKEL A GYEREKES KIFOGÁSA! - most már higgadtabb arckifejezése lett - Iskola végén büntetés!
- Örülök neki! Ezt már megszoktam - forgattam a szemeimet, mire az osztály elmosolyodott - De megtudhatnám, hogy rajtam kívül még ki lesz büntetésben?
- Hmm....Lássuk csak - kotorászott egy lap után - Áhh! Megvan! Castiellel.
Elkerekedtek a szemeim, nem akartam vele egy helyiségbe se lenni, nem hogy csak ketten egy teremben! Betelt a pohár, felálltam idegesen és az asztalra csaptam mérgemben. A tanár és az osztály meglepően figyeltem rám.
- NINCS AZ AZ ISTEN, HOGY ÉN VELE EGY TEREMBE LEGYEK! - üvöltöttem.
- Hát pedig muszáj lesz! Ön csinálta magának a gondot!
*Castiel szemszöge*
Éppen vadul csókolóztunk a folyosón fekete hajú barátnőmmel a folyosó közepén, de azért lelkiismeret furdalásom volt Sophie miatt. Egyszer csak hangot hallottunk az ,,A teremből".
- NINCS AZ AZ ISTEN, HOGY ÉN VELE EGY TEREMBE LEGYEK! - hallottam Sophie hangját.
- Hmm...Vajon miről van szó, édes? - kérdezte nyálas hangon Luna, vagyis a barátnőm.
- Nem tudom...Ez Sophie hangja.
- Azé a csajé, akinek ma reggel törted össze a pici kis lelkét? - vigyorgott ördögien.
- Hé! Ne beszélj így róla! - dühödtem be.
- Miért, hogy beszélek? Ez az igazság. Elhagytad értem, ezen már nem lehet változtatni! Folytassuk onnan, ahonnan befejeztük, édes...
A szája vészesen közeledett az enyém felé, de én eltoltam magamtól, és mire észbe kapott, én már a suli bejáratánál álltam, majd félvállról ezt mondtam neki:
- Szakítok. Én Sophie-t szeretem...Még mindig!
*Sophie szemszöge*
Nagy unalmommal és ingerülten ültem végig az órákat, nem nagyon figyeltem semelyik órán se, ezért kb. minden tanártól kaptam fejmosást. Nem akarok Castiellel egy szobába lenni! De sajnos bekövetkezik. 3...2...1...
*CSRRRRRRRRRRRRRRRRRR* Kicsengettek...Remélem, hogy ma a vörös ördög nem dönt úgy, hogy mégis bejön büntetésre...
De sajnos igenis bejött, meglepődve, amikor engem is meglátott.
- Szóval ezért mondtad üvöltve hogy nem leszel velem egy szobába - mosolyodott el.
- Hozzád nem szólok...
- Ugyan már....- jött egyre közelebb.
- Castiel...Tűnj innen! - üvöltöttem rá könnyekkel a szememben, amire meg is lepődött - NEM VOLT ELÉG AZ A 2 POFON?! KELL EGY HARMADIK IS?! - nem bírtam tovább magamban tartani, kitört belőlem a sírás.
Még sose sírtam, még kiskoromban se! Anya mindig azt mondta, hogy tűrtem az eséseket...De most minden kijött belőlem. Lekuporodtam a földre és keservesen zokogni kezdtem.
- Hűha..Még sose láttalak sírni...Ennyire nagy hatással voltam rád? - kérdezte bűnbánó tekintettel.
- Még nagyobbal... - szipogtam.
- Sajnálom...Én szakítottam vele. Téged szeretlek!
Letöröltem a könnyeimet, majd mondani kezdtem amit akartam már.
- Tényleg azt hiszed, hogy váltogathatsz? Ha megunsz, lecserélsz, és ha azt is megunod, visszafogadsz? Castiel! Én eddig is mindig szerettelek! Rossz volt látnom, hogy napról napra más barátnőt váltottál magadnak, és elvesztettem a fejem, amikor igent mondtam arra, hogy a barátnőd legyek. Miért szédítettél meg így?...
Válaszként megcsókolt, és hiába próbáltam ellenállni, a testem nem engedelmeskedett az akaratomnak. Ellágyultam, és kiélveztem ezt a pillanatot.
,,Te hülye! Nem kellene így engedned magad neki! Nem látod, mennyit szenvedtél miatta? Bolond! Lökd már el!" Súgta az agyam. Sajnálom, de nem tudok eleget tenni a kérésnek...Már megbabonázott, túlságosan is...
Az a fránya levegő hiány vetett véget ennek az egésznek. A fejem kitisztult, és most jutott el az agyamig, hogy pontosan mit is csináltunk.
Felugrottam, és a kezemet a számhoz tettem. Még mindig éreztem rajta a vörös démont.
- Sophie...Akkor még együtt vagyunk? - kérdezte kipirultan és szomorkásan Castiel.
- É-én...Nem tudom. - feleltem őszintén.
- Kérlek Sophie! Ha kell adok gondolkodási időt is adok! De tudd, nekem fontosabb vagy bárkinél, Lysanderen kívül nem ápoltam ilyen jó haverságot senkivel se! Könyörgöm, legalább maradjon minden a régi! - majd egy legördülő könnycseppet véltem felfedezni az arcán, amit gyorsan le is törölt.
Castiel...Könnyezik?! Ilyet is ritkán látni, gyerekek!
- Én...
- Megjegyzés: Hogy mit mondd válasznak Sophie, az majd a következő részből kiderül :3 -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése